Ez ütős lesz! Talamba a Világnapon

2016. november 03. - kiskatka

Biztosan Nektek is ismerős az Artisjus-díjas Talamba Ütőegyüttes. Az RTL Klub Hungary’s Got Talent című műsorában különleges zenei produkciókkal álltak színpadra hétről hétre. A csapat elfogadta meghívásunkat az Egy Csepp Világnapra, így büszkén mutatjuk be a Talamba Ütőegyüttest színpadi fellépőink között. 

talamba_1.jpg

A világ legjobb ütőegyüttesei között számon tartott Talamba már több mint 2000 koncertet adott fennállása elmúlt 17 évében. Közel 500(!) ütőhangszeren játszanak. Az együttes egyik tagja, V. Nagy Tamás alias Kopasz 1-es típusú cukorbeteg. Érintettségével kapcsolatban az alábbiakat mondta:

„Nálam 2010 augusztus végén diagnosztizalták az 1-es típusú cukorbetegséget. Előtte már jártam a Debreceni Klinikán más, hasonlóan kialakuló betegségem miatt (Pl.: Anemia Perniciosa). Mivel nyár volt és nagyon meleg, eleinte nem is nagyon foglalkoztam azzal, hogy napi 12-14 liter folyadékot iszom, csak akkor, amikor jött egy-két hidegebb nap és nem nagyon csökkent a szomjúság érzetem.

Elmentem a háziorvosomhoz, hogy csináljunk egy teljes vérképet és másnap délben a Klinikán már magamnak kellett beadnom életem első inzulinját. A legelső pillanatban nagyon kétségbe voltam esve több dolog miatt is. Az életvitelem miatt mindig is tartottam attól, hogy cukorbeteg leszek, illetve volt a közvetlen környezetemben olyan ember, aki mar szúrta magát. (Világ életemben féltem a tűtől!!!) Az a tény, hogy a legelső inzulin adagomat nekem kellett beadnom, teljesen átalakította az életemet. Eleinte mindig pontosan akkor adtam be az előírt adagokat, ahogy mondták, majd később alkalmazkodtam az újabb típusú inzulinokhoz és már egész rugalmasan tudom kezelni. De sajnos azt veszem észre, hogy a rutin nem mindig jó. Elkényelmesedik az ember, ez a betegség pedig pont nem erről szól!

tagok_kopasz.jpg

Nagyon sok mindenről le kellett mondanom - azt hiszem, az mindent elmond, hogy nagyon édesszájú vagyok. De ez nem azt jelenti, hogy nem kóstolhatom meg a cukros dolgokat. A legfontosabbnak azt tartom, hogy az elnevezés miatt az emberek nagy többsége félreértelmezi ezt a betegséget. Én úgy hívnám, "szénhidrát betegség". Ugyanis a bevitt szénhidrát mennyiségével és felszívódási sebességével (glikémiás index) kellene minden cukorbetegnek foglalkoznia.

Amíg a Klinikán feküdtem és próbálták beállítani a testsúlyomhoz és fizikai aktivitásomhoz az inzulinadagjaimat, rengeteget olvastam erről a betegségről, főleg olyan könyveket, weboldalakat, amik orvosi részletességgel írtak le, hogy mi zajlik le az ember szervezetében az inzulin hatására, illetve hiányában.

Tehát nem lemondani kell dolgokról, hanem megtanulni az összes étel összetevőjének a szénhidrát tartalmát, glikémiás indexét és nagyjából étkezésenként kell meghatároznia az embernek, hogy miből, mennyit ehet. Most mondhatnám, hogy azóta egészségesebben és rendszeresebben táplálkozom, mint azelőtt, de 100%-osan én sem tudom megítélni, hogy mikor, mit és főleg mennyit eszem.

Mióta beteg vagyok, minden inzulin beadása előtt megmérem a vércukorszintemet (tehát naponta min. négyszer), majd kalkulálok egy kb. értéket (mennyit fogok enni) és ehhez képest adom be minimális módosítással (általában 1 egységgel növelve) az inzulint.”

Egy Csepp Világnap
November 27., BOK (SYMA) Csarnok
Gyertek, várunk!

A bejegyzés trackback címe:

http://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr9911926831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.