Cukkerberg

Rémes a gyerekek egészségi állapota

2014. június 03. - kiskatka

A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget - derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak bizonyult.

1.jpg

Az európai fiatalok egészségi állapotának felmérésére indított I Family projektben belga, ciprusi, észt, német, olasz, spanyol és svéd gyerekeket vizsgáltak a magyarok mellett. A nemrégiben zárult projektbe mintegy 16 ezer, 18 év alatti gyermeket vontak be. Magyarországon 2323 gyermeket vizsgáltak, Zala és Baranya megyéből.

A résztvevőktől biológiai mintákat vettek, fizikai, pszichológiai vizsgálatoknak vetették alá őket, kérdőíveket töltettek ki velük, étkezési naplót kellett vezetniük és mérték a fizikai aktivitásukat is. A mostani kutatás egyébként egy 2007-ben indult sorozat része, a mostani felmérésbe ugyanazokat a gyerekeket vonták be, mint hét évvel ezelőtt.

A vizsgált fiatalok között 10 százalékot képviselt a túlsúlyos, 6 százalékot a kifejezetten elhízott gyerekek aránya, ami az európai középmezőnyt jelenti.

Továbbá Magyarországon túl sok cukros italt fogyasztanak a gyerekek, a nyolc ország közül a második legrosszabb eredményt értük el ebben a tekintetben. Az adatok szerint hetente tizenhat alkalommal vesznek magukhoz cukrozott üdítőt vagy tejkészítményt a gyerekek. Valamint különösen alacsony a friss gyümölcs- és zöldségfogyasztás aránya: az ajánlott napi öt adagot csak a gyermekek 8 százaléka veszi magához. Eközben az ajánlott napi hatvanperces fizikai aktivitás csak a fiúk 22, a lányok 8 százalékánál valósul meg. Az egészségesnek mondható 10-11 órás alvás pedig csak a gyerekek 10 százalékánál teljesül.

Molnár Dénes, a Pécsi Gyermekklinika igazgatója elmondta, hogy a program célja egy olyan kommunikációs stratégia elkészítése, amely a fogyasztói szokások megváltoztatásán keresztül segít a fiatalok egészségének megőrzésében, egészségi állapotuk javításában. Az eredmények és a javaslatok eljutnak az Európai Unió, a magyar kormány döntéshozóihoz, és egyszerűsített formában a pedagógusokhoz és a szülőkhöz is. A gyermekklinika igazgatója azt mondta, a mostani vizsgálat rámutatott arra is, hogy az elhízáshoz vezető problémák orvoslásában már egy-egy életmódbeli változás – sport, választékosabb étkezés, több alvás, a cukros italok helyett a vízfogyasztás erősítése – elindításával nagy eredményeket lehet elérni.

MTI 2014. május 30., fotó

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr916262417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása