Cukkerberg

Extrém diab: Projekt365

2013. január 27. - kiskatka

Túl az Óperencián, a Sziklás hegység belsejében élt egyszer egy fiú, Steve. Egy nem annyira szép napon, épp mikor a 16. életévét töltötte, Steve cukorbeteg lett. Akkor azt hitte, a diabétesz korlátozni fogja egész életében.

Teltek-múltak az évek, menyasszonya is lett, meg hát ott volt az a sok hegy is. Steve sokat vakargatta a feje búbját, hümmögött a borostája alatt, míg aztán egyszer csak azt mondta: "16 évesen nem tudtam megállítani a diabéteszt. Most a diabétesz nem állíthat meg engem." És azon a gyönyörű, kalandéhes napon fogta feleségét, inzulinpenjét, cukormérőjét, hegymászófelszerelését, kissé rozoga furgonját és belecsapott a LivingVertical: Project 365 programba, mondván: "A cukorbetegség a hivatásom. A hegyek pedig az irodám."

Feleségével együtt aznap elhatározták, hogy az év 365 napján, szünet nélkül mászni fognak. Ha esik, ha fúj, ha karácsony van, ha húsvét. "Cukorbetegen?! Ez őrültség!" - mondták csodálkozva a szomszédok (és titokban néhány családtag is). De Steve, és a hozzá hasonlóan elhivatott sziklamászó felesége nem hallgatott rájuk és 2012.  január 16-n elindultak.

Most, egy évvel később, a program sikeres teljesítése után számos kalanddal, tapasztalattal, ismerőssel lettek gazdagabbak. És mi is, általuk. Mert Steve és felesége azért mászott zsinórban 365 napon át, hogy felhívja a figyelmet a diabéteszre, annak megelőzési lehetőségeire és azok fontosságára, nomeg hogy példájából erőt merítsen minden cukorbeteg a mindennapokhoz. Mert amit lehet a hegyen, azt egészen biztosan a kellemesen fűtött lakásban is.

LivingVertival: Projekt 365. 365 nap mászás, 24.206 méter szintemelkedés, 1.825 inzulininjekció, 8.760 egység inzulin, 1.033 vércukormérés. "Mert mi, cukorbetegek, nem vagyunk gyengék. Nem vagyunk betegek. Nem vagyunk áldozatok. Vagyunk, akik akarunk lenni."

Nézegessétek, olvassátok, mert a nem-mese folytatódik.

P1080549webversion-624x468.jpg

Csak azért, mert cukorbeteg vagyok...

"Tényleg cukorbeteg vagy?! A nagymamám is az volt! Aztán levágták a lábát és meghalt..." 

Ez a reakció a cukorbetegként grátiszként kapható megjegyzések között az első helyen szerepel. Köszi az együttérzést, meg hogy közös témát keresel és őszintén sajnálom a nagymamádat. De csak óvatosan az ehhez hasonló kommentekkel, mert ilyenkor cserébe meghallgathatod tőlem, hogy a cukorbetegség messze nem a nagymamák kizárólagos problémája, arról nem is beszélve, hogy szegény nagyanyádnál is feltehetően sokkal korábban kezdődött a diab, mint ahogy felfedezték; nomeg öröklődik is, szóval nem árt, ha figyelsz magadra. Legyél nagymama vagy épp kismama. Szemet szemért, fogat fogért...

A mai bölcsesség tehát:

MjAxMy01ZDc3YjRkOGEyMTIyMzBj.png

Ovisztori Györgyitől

Van még ott, ahonnan ez jött, a történetek nem fogynak. Köszönöm Györgyinek, hogy megtisztelt minket a bizalmával és írt nekem emailt.

Annyira szeretnék pedagógustól, óvónénitől is levelet kapni, hogy lássuk az ő oldalukat is... Mi a gond, a probléma? Mit tehetnénk, mi az akadály? Névvel vagy név nélkül, mindegy, csak írjatok, hogy megértsük egymást, olyan nagyon jó lenne!

És tudjátok még mit szeretnék nagyon? Olyan történeteket kirakni, amelyek rosszul indultak, de jól végződtek! Rázós volt a kezdet, de most már minden ok? Mi történt, hogy sikerült megoldani?

Írjatok!
kata.kiss@egycseppfigyelem.hu

202_KidWithStaticHair.jpgA kép csak illusztráció

Tovább
süti beállítások módosítása