Cukkerberg

Újabb isisztori!

2013. szeptember 23. - kiskatka

Hogy fogadták a cukorbeteg gyerkőcöt az óvodában? És hogy indult az iskola? Köszönöm az eddigi leveleket és továbbra is nagyon várjuk történeteiteket, jót-rosszat egyaránt!

Írjatok!
kata.kiss@egycseppfigyelem.hu

Free-shipping-Children-s-autumn-clothing-boy-coat-of-handsome-boy-blasting-coat-double-breasted-suit.jpga fotó csak illusztráció

"Több történetem is lenne, de ami az iskolával kapcsolatos, abból is van több, jó is, rossz is :)

A kisfiamnál 3. osztályos korában derült ki a cukorbetegség, épp a tavaszi szünet kezdődött.

Mikor az iskolában ezt elmondtuk, az osztályfőnök (valószínű az igazgató döntése alapján) nem vállalta, hogy a májusi erdei iskolába elvigye őt. Az orvosunk is azt hangsúlyozta, hogy mindenképp menjen, hogy ne érezze magát másnak, hogy talán hamarabb elfogadja az új helyzetet. Ajánlotta, hogy esetleg valamelyik szülő legyen a közelben és amikor éppen valami teendő van, akkor elő tudjon bukkani. Ezt felajánlottuk az osztályfőnöknek is, de teljes elzárkózás volt.

A másik, amit nagyon rosszul kezeltek, hogy hiába kértük, hogy ne mondjanak semmit az osztálytársaknak, hanem hagyják, hogy ezt majd a fiunk intézze a maga módján, nem, az osztályfőnök az egész osztálynak előadta ezt a dolgot, amikor mi még a kórházba voltunk, beszélgetett a gyerekekkel erről. Valószínű, mivel ő sem tudta igazából mivel is jár ez a betegség, amit mondott nem volt épp jó hatással az ő elfogadására. Ennek hatására kicsit fertőző betegnek tekintette néhány gyerek, kihagyta a szülinapi bulijából, stb.

A 4. osztályt egy másik iskolában kezdte. Az iskolaváltásnak nem (csak) ez volt az oka, hanem hogy másik városba költöztünk, bár nem annyira távolra, hogy ne tudott volna maradni abban az iskolában, de ilyen fogadtatással nem is szerettük volna.

A másik iskolában nem volt kérdéses, hogy a táborba persze, hogy őt is elviszik. Ott a tanító olyan légkört tudott kialakítani, hogy mindenki elfogadott mindenkit, akármilyen volt, akármi baja is volt. (Hozzáteszem ez egy sima lakótelepi iskola volt a másik pedig egy felvételivel válogatott szakosodott iskola ...)

Itt aztán a fiunk újra önmaga lett.

Azóta gimnazista, ott is természetesnek veszik a betegségével járó dolgokat.

A tapasztalatom, hogy a tanárok nem tudnak sok mindent erről a betegségről. És ez egy testnevelés órán nem túl megnyugtató, hogy vajon egy rosszullétet hogy tudnak majd lekezelni. Azt, hogy magas cukorral nem lehet tornázni, azt hogy a kötélmászás és egyéb magasban végzendő gyakorlat számukra nem javasolt, ilyenekről még nem hallottak. Persze mi is csak az orvostól."

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr65529581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása