Cukkerberg

Nincs kifogás!

2013. augusztus 17. - kiskatka

Áron 14 éves, 4 éve cukorbeteg, az idei kajak-kenu országos bajnokságon pedig a 3x200m-es kajak-váltóban csapattársaival ezüstérmes lett a korosztályában! Szívből gratulálunk, még ilyet, sokat!  :)

2013OB_ezüst.jpg

A fotón balról jobbra az ezüstös csapat: Kerekes Áron, Szikra Benedek, Csörgő Tamás.

"Áron 14 és fél éves, közel 4 éve diagnosztizálták a cukorbetegségét.

Bár, mondhatom, fenekestül fordult fel az életünk, abban biztosak voltunk, hogy a sportolást semmiképpen nem fogja abbahagyni – akkor már 2 éve kajakozott. Az első év nagyon nehéz volt, egy időre abba is hagyta a kajakozást (új sportágat akartunk keresni), de néhány hónap kihagyás után találtunk egy olyan egyesületet (a százhalombattai Dunafüredi Vízisport Klubot), ahol cukorbetegként is ugyanúgy edzhet és versenyezhet, ahogy a többiek. Az egyesületet a kezelőorvosunk ajánlotta, mert egy másik „gyereke” ott sportolt. Így tehát Áron nincs is egyedül a klubban, ami szintén nagy segítség, nem csak neki, de a másik fiúnak is.

Áront az edzők és a csapattársak a legnagyobb természetességgel fogadták, már 3 éve dunafüredi versenyzőként készül a kisebb-nagyobb versenyekre. Már a tavalyi országos bajnokságon is második lett a társaival a 3x200 m-es váltóban, de az idei ezüstérmet ugyanebben a számban sokkal magabiztosabb versenyzéssel, összeszokottabb csapatként  szerezték meg. Áron volt a váltó első tagja, jól sikerült a rajtja, és 2. helyen tudtak váltani. A csapattársai, Tomi és Benedek is kiválóan eveztek, az ezüstérem nem volt veszélyben egy pillanatig sem :) Zsigmond Zsóka és Varga Béla edzők munkáját nem lehet eléggé megköszönni, és nem csak a szép eredmény miatt…

A fotón balról jobbra az ezüstös csapat: Kerekes Áron, Szikra Benedek, Csörgő Tamás.

Nem mondom, hogy könnyű – de ha a sport nem lenne, azt hiszem, nehezebb lenne minden. :)

Szép napot, üdv: Andrea"

A bejegyzés trackback címe:

https://cukkerberg.blog.hu/api/trackback/id/tr565464726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása