"Amikor Gary Hall, 1-es típusú cukorbeteg úszó 50 méteres távon versenyez, vércukra 5,5 mmol/l értékről 17,0 mmol/l-re emelkedik, csupán 21 másodperc alatt!" - a DiabetesDaily-ről loptam.
Ha olvastad a posztot az aerob (van oxigén) és anaerob (nincs elég oxigén) mozgás különbségéről, akkor talán már nem is annyira fogsz padlót ettől az eléggé megdöbbentő hírtől. Az 50 m sprinttáv akkora extra stresszt jelent a szervezetnek, hogy vércukorcsökkenés helyett vércukor-növekedéssel válaszol. Egészen konkrétan annyira "megijed" a szervezet a hirtelen intenzív terheléstől, hogy mindent bevet a saját belső cukorraktárak mozgósítására, nehogy a vércukorszint kritikus érték alá süllyedjen. Ilyenkor a keringés sem képes oxigénnel megfelelően ellátni a szervezet sejtjeit, így a cukornövekedéses mozgástartományt egy ökölszabállyal hozzárendelhetjük az anaerob, lihegős, kifulladós mozgáshoz.
Ha a mozgás enyhe vagy nem extra terhelést jelent, akkor a vércukor csökken. Extra terhelésre viszont nő. Hogy kinek hol a kettő között a határ, egyéni, sőt edzettségi állapottól függ. Még olyan tanácsot is olvastam, hogy átlagos terhelésű mozgást érdemes sprinttel befejezni - így elkerülhető a mozgást követő hipó. Hogy igaz, vagy nem, még nem próbáltam. Az biztos, hogy fél-1 óra mozgás után akár 1 napig is lehetnek alacsonyabb értékek, annyira csökken az inzulinigény. Ha egy utolsó sprint meg is akadályozza a közvetlen mozgást követő hipót, a többit nem hiszem.
Ha mozgás után a vércukor nő, akkor (1) túl sok szénhidrátot vittél be vagy túlságosan levetted az inzulint a mozgáshoz képest vagy (2) anaerob tartományban stresszeled a szervezetet. Ha egyik sem és rendre magas cukrokkal végzed a mozgást, akkor érdemes orvossal konzultálni, mert sokféle ok lehet a háttérben.
